- Felejtsük el inkább, rendben? *mosolyog, hatalmas szemekkel nézve, miközben kissé megszorítja a férje kezét. Egyáltalán nem híve annak, hogy megbosszulja a dolgokat, mert annak sose lesz vége, és hogy Regan mi is lesz pontosan, majd kiderül. *
- Azért örülök neki. Nagyon. *mondja, majd annak is örül, hogy a férje közelebb húzódik, mert úgy tényleg egyszerűbb. Még nem éppen mozog könnyen, de majd valószínűleg akkorra helyrejön, amikorra hazaengedik. *
- Hát semmiképpen sem. *bólogat, neki is tetszik ez a név, ami azt illeti. A továbbira inkább nem mond semmit, csak végigsimít a férfi arcán. Eszébe jutott, milyen állapotban volt, amikor ő történetesen megtudta, hogy mi is a helyzet. *
- Persze. Majd ugyanott, mint ahol az esküvőnk volt... hm? *kérdezi. Amadeusról most inkább nem beszél, egyelőre csak a fejét rázta meg, majd egyszer talán jobb lesz minden. Csak most ott tartanak, hogy a fiúnak még el kellene fogadni, hogy igen, boldog, tényleg, és ez nem csak illúzió. Az jóleső érzés, amikor Noel átöleli. *
- Hjaj, alig várom, hogy hazaengedjenek innen. *motyogja, pedig alig fél napja van itt, de mégis. Valahogy nem szereti a kórházakat jó ideje. *
